Rally EB futam

2019. november 8. - 10.4400 Nyíregyháza,

Néhány nap múlva bajnokot avatnak majd a szabolcsi megyeszékhelyen, ugyanis nyíregyházi központtal rendezik november 8–10. között a Rally Európa-bajnokság záró futamát. Az összetett pontversenyben hét futam után a brit Chris Ingram vezet 135 ponttal, második a 116 pontos lengyel Lukasz Habaj, míg a harmadik helyen az orosz Alekszej Lukyanuk áll 107 ponttal. 16 évet vártak arra a magyar rally szurkolók, hogy ilyen mezőny érkezzen hazánkba. Az már biztos, hogy jövőre is rendeznek EB futamot hazánkban.

Az Európa-bajnoki futam útvonala a tavalyi Nyíregyháza Rallyhoz hasonló lesz, 80 százalékban változatlan marad. Pénteken a Rabócsirngen kezdődik a verseny, majd szombaton és vasárnap a Zemplénben folytatódik. Vasárnap délben aztán egy városi gyorsasági következik Nyíregyháza központjában.

A belvárosi gyorsasági szakasz a Kálmán utcából startol el. Ezt követően tovább folytatódik a Béla utcában, majd egy nagy kanyarral rátér a Szent István utcára, érinti a Luther házat, egy újabb nagy kanyart követően következik az Iskola utca és az Országzászló tér. A Kálvin tér érintését követően fordulnak rá a versenyzők a Zrínyi Ilona utcára. Következik a Luther utca, és végül a Bocskai utca hosszabb szakaszának teljesítését követően érnek be a célba. A magyar pilóták közül Ifj. Érdi Tibor esélyes arra, hogy élmezőnyben végezzen.
A gépátvétel már csütörtökön elkezdődik Nyíregyházán, a szervizpark pedig a Tokaji úti vásártéren lesz.

Megosztás

A weboldal használatával hozzájárul a sütik használatához. Részletek...

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás