Spamalot előbemutató a Rózsakertben

2022. június 11. Nyíregyháza, Benczúr tér 22. Rózsakert Szabadtéri Színpad

A Spamalot című musicalt az angol abszurd humor legendás képviselői, a Magyarországon is népszerű Monty Python csoport tagjai alkalmazták színpadra, mégpedig ikonikus filmjük: a Gyalog galopp nyomán, de előadásukban felhasználják más ismert művek motívumait is, zenés változatuk egyszersmind musicalparódiává is válik.

A valószerűtlen poénok virtuózai semmibe veszik az ismert dramaturgia fordulatokat és hagyományos színpadi megoldásokat. Mint az a világsikerű film ismerői számára nem titok, a darab Arthur király és a Kerekasztal lovagjainak középkori legendáját meséli el – a szerzőkre jellemző pimasz frivolitással. A történetben egyebek mellett megjelennek a világ leghülyébb ajtónállói, a gyilkos nyúl, vagy a fekete lovag, aki levágott végtagokkal már kiegyezik a döntetlenben, a végső cél pedig nem kevesebb, mint hogy szereplőink megtalálják a titokzatos Szent Grált, amely birtokosát égi és földi szerencsével és boldogsággal ajándékozza meg…

A nagysikerű musical 2005-ös New Yorki-i bemutatója után tizennégy Tony jelölést kapott, melyek közül hármat el is nyert.

A nyíregyházi közönség 2022 júniusától Keszég László rendezésében ismerkedhet meg a mulatságosan vergődő angol lovagok hihetetlen kalandjaival.

Előbemutató előadás időpontja:
2022. június 11. (szombat) 20:30

Helyszín:
Rózsakert Szabadtéri Színpad
Nyíregyháza, Benczúr tér 22.

Jegyek online: a Móricz Zsigmond Színház weboldalán elérhető. 

Megosztás

A weboldal használatával hozzájárul a sütik használatához. Részletek...

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás